Ingatlanok
Bemutatás
„Pécs a 2000 éves város”
Pécs, Magyarország nyugati részének, a Dunántúlnak a legnagyobb városa, a dél-dunántúli régió, azon belül Baranya megye központja.
Pécs kulturális értékei két fő forrásból táplálkoznak. Az egyik a gazdag, ezer éves múlt, amelyben mindig vezető szerepe volt a kultúrának, a művelődésnek, a másik a sokszínű, nemzetiségi kultúra, mely a várost számtalan egyéni ízzel gazdagította. Pécs ma egy olyan magyar város, amely a nemzetiségek értékeiből emelkedett ki, s évezredes kulturális öröksége tette a Dunántúl központjává.
Pécs igazi „egyetemváros”, itt található Magyarország legrégebbi egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem, amely 1367-ben alapult. A 11 tanulmányi karon többek között megtalálható az Állam-, és Jogtudományi Kar, a Közgazdaságtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar és végül, de nem utolsó sorban az Orvostudományi Kar.
2010-ben Pécs Európa kulturális fővárosa lesz (www.pecs2010.hu) , ennek előkészületeként számos jelentős fejlesztés, beruházás indult a város szívében. A tömegesen induló infrastruktúrális beruházások, valamint az M6-os autópálya és M60-as gyorsforgalmi út megépülése számtalan külföldi befektető fantáziáját mozgatta meg.
Ebben a csodálatos és nyüzsgő környezetben kap helyet a város egyik gyöngyszemének számító társasház. Az ingatlan, elhelyezkedése szempontjából, kitűnő helyen fekszik bármely korosztály számára. Az ingatlan tervezése során ügyeltünk arra, hogy megtartsuk a környezetben található épületek stílusát, viszont szerettük volna, ha ez a ház modern, egyúttal mediterrán kellékeket hordozva, minőségi benyomást keltene az emberekben. Az építészeti architektúra, anyaghasználat, Pécs egyik legnevesebb tervezőjének kézjegyeit viseli. Két, különálló épülettömb készül, amely önálló helyrajzi számon nyilvántartva, külön társasházként valósul meg, zártsorú beépítéssel.
Az egyik, földszint + emelet + tetőtér kialakítású épülettömbben 1 iroda és 5 lakás kerül kialakításra.
Az második tömb alagsor + földszint + 2 emelet + tetőtér kialakítású, amely 3 irodát, 21 lakást és 6 tárolót foglal magában.
A gépkocsik elhelyezésére 24 parkolóhely kerül kialakításra a teremgarázsban.
Az utcából rövid sétával elérhető, a méltán a világörökség részét képező Pécsi Székesegyház, a török uralom emlékét őrző Gázi Kászim Pasa Dzsámija, a világhírű Pécsi balettnek is helyet adó Pécsi Nemzeti Színház, hogy csak néhányat említsünk Pécs város történelmi és kulturális örökségéből.
Az utcából kilépve, 100 m séta után elérkezünk Pécs központi teréhez, a Széchenyi térhez, amely méltán kedvelt helyszín a turisták, de a helyi lakosok körében is, alsó pontjából indul a sétáló utca, a Király utca, ahol Pécs legnagyobb szállodája mellett számos üzlet, vendéglő várja a betérőket.
Könnyen, gyalogosan elérhető több óvoda, általános-, és középiskola, kórház, rendelőintézet, gyógyszertár, templom, múzeumok, illetve a legtöbb közintézmény, amelynek a Széchenyi tér ad helyet. Bevásárlásaink miatt sem kell aggódnunk, hiszen a társasháztól 300 m-re található Pécs legnagyobb bevásárló központja, az Árkád Bevásárló Központ. Az ingatlanunk gyalogosan, gépkocsival és tömegközlekedéssel is nagyszerűen megközelíthető. Mindössze 50 m-re található buszmegálló, számos helyi járat megállóhelye.
Összességében kijelenthetjük, hogy vásárlóink egyúttal részeseivé válnak a város pezsgő kulturális-, gazdasági életének, ugyanakkor egy csendes, nyugodt kis utcába vonulhatnak vissza a rohanó élet mindennapjaiban, élvezve kényelmes, modern otthonuk melegét.










