Ingatlankereső

Megye:
Település:
km










-tól-ig
-tól -ig

-tól -ig MFt

Ingatlanok



Műszaki leírás

Az ingatlan környezete, elhelyezkedés

A Makra ház Pécs-Patacs új lakóövezetei között, a Dzsámi utca és a Makratető dűlő sarkán lejtős terepen helyezkedik el. A környéken a telkek már szinte teljesen beépítettek, a tervezés során a telek elhelyezkedés adottság figyelem vételével mindegyik lakásnak gyönyörű a panorámája. Amelyek még jobb kihasználtása érdekében a lakásokhoz nagy teraszt és
nyílászárokat terveztettünk.

Az épület jelemzői:

Az tárasház 2 épületből áll. Minden épület 2 szintes, földszint + 1 szint. A földszinten az épület kétoldalról kötelithető meg. Az épület utca frontról 10 méterre van tervezve, azért hogy az épület előtt parkoló helyeket lehessen kialakítani. A parkolókat közvetlenül az utcáról lehet megközelíteni. A tervezésnek lényeges része volt, hogy a lakásokat úgy alakítsuk ki, hogy önálló bejárattal és kert résszel rendelkezzenek. Fontos szempont volt még a környék panorámájának bemutatása, valamint a helységek jó tájolása.

A terep lejtésből adódott, hogy az épületekben lévő lakásokat külső tereplépcsővel terepsíkon érhetjük el. Így mindegyik önálló saját kertből nyílik.
A kertek mérete a telek alakjából adódóan nem megegyező.

Az épület műszaki leírása

Szerkezeti alakítás:

Alapozás: úsztatott betonból készült sávalap, a telek sülyesztett részen, az alap lépcsőzve készül. Az alapozás mélységét min. fagyhatár, de a teherhordó altalaj síkja határozza meg. Az alapozás fölé vasalt leier zsaluelemes lábazat készül.

Szigetelések: 2 rtg bitumenes nehézlemez szigetelés, 1 rtg 4 mm bitumenes nehézlemez szigetelés készül a teraszokon.
Hőszigetelés: 7 cm vtg. expandált hőszigetelés kerül a homlokzatra, dryvit rendszerő vakolással, helyenkénti kőburkolással
Felmenő szerkezetek: a Porotherm rendszerő falazóblokkok, 30 cm vtg-ban, a szükséges helyeken km tégla pillér és monolit vb pillér erősítéssel.
A lakások között 30 cm PTH hanggátló falat építünk. A pince szintet a LEIER pincefalazóval alakítjuk ki.
Áthidalók: előregyártott Porotherm vb. áthidaló gerendák alkalmazása a szükséges helyeken statikus által elıírt monolit vb gerenda. (redıőytokos áthidalaival beépítve)
Födémek: A födém monolit lemez födém, statikai terv szerint
Tetőszerkezet: nyeregtetı 25º hajlásszöggel dobozolt ereszcsatornával.
Héjalás: Beton cserépfedés készül
Válaszfalak: 10 cm – es Porotherm válaszfallapokból
Homlokzat: dörzsölt felülető vakolt-festett homlokzat, ragasztott homlokzati kıburkolat (palás kı, travertin)
Bádogos szerkezetek: egységesen horganylemez szerkezetek alkalmazva.
 
Lakások műszaki specifikáció:

Lakásbejárati ajtó:
Esztetikus megjelenésű tűzvédelmi elıírásoknak és MABISZ elvárásoknak megfelelő ajtó több ponton záródó biztonsági zárral.
Ablak és erkélyajtók: A külső tér felé fa laminálású műanyag nyílászárók, dió színben, hőszigetelt üvegezéssel.K=1,4 üveggel.
Belsőajtók:
Végleges felületkezeléső teli fenyőfa ajtók, nemes barna színú, réz és króm szinű vasalattal és kilinccsel.
Burkolatok: a közlekedőkben, vizesblokkokban, konyhában, étkezőben hidegburkolatként kerámia lapburkolat készül. A szoba, nappali illetve az emeleti közlekedő burkolata laminált padló meghatározott értékben és megjelölt kereskedőnél a vevő válszthatja
szobák: laminált parketta 2500Ft/m2 áron
kerámia padlólap: 2500Ft/m2 áron
lerakás irány:
csempe: 2500Ft/m2 áron. 2,10 méter magasságig
Felületképzések: A lakásokba glettelés, majd csiszolás után 2 réteg fehér színű diszperzió falfestés készül.
Vizes helységek:
Fehér szinű fajansz WC csésze és mosdókagyló szifontakaróval kerülnek beépítésre( ár 35,000 Ft-ig)
Fehér színű akril íves zuhany tálca vagy fürdőkád kerülnek beépítésre (ár 35,000Ft-ig)
Mosógép számára csatlakozás kerül kialakítására.
Fűtőberendezés, használati melegvízre
Lakásonként olasz gyártmányú kombi fali gázkazán, fűtés és melegvíz ellátására. Mosógépnek vízvételi lehetőség, rejtett csatorna elvezetéssel. Fehérszínű lapradiátorok,rejtett gépészeti vezetékkel, fürdőszobában törölköző szárítós radiáor fehér színben, a lakáson belüli vezetékek műanyag rendszerűek.

Elektromos kialakítás

Lakásonként 1 fazis 32 A elektromos teljesítmény a lakás árában szerepel, e feletti teljesítmény igénybevétel esetén külön fizetendő az ELMŐ által alkalmazott díjak szerint.
Minden lakásban önálló elosztó berendezés a bejárati ajtó mellett, süllyesztve.
A vezetékezés a lakásokban falba süllyesztett MÜ-III védőcsőbe húzott réz erő vezetékezéssel történik.
A szerelvényezés süllyesztett kivitelő, PRODAX ORIGÓ típusú, fehér kivitel.
A lakások minden helyiségében lámpakiállások, helyi kapcsolóval. Minden helyiségben dugaszoló aljzat, mosógép részére önálló áramkörrel számolva. A fűtőkészülék részére is dugaljas csatlakozás.
Teraszon, erkélyen vízmentes szerelvények, egységes kialakítás érdekében
a beruházó választása szerint felszerelésre kerül.
A kaputelefon, kábel tv csövezés, telefon csővezetése, vezetékezése, csatlakozása minden lakáshoz elkészül, a telefon és kábel tv előfizetés és készülék nélkül.
Riasztórendszer részére a lakáson belüli előcsövezés készül el. Igény esetén riasztórendszer építhető ki, külön költségtérítés ellenében.
Világító testek nem tartozékai a lakásnak, valamennyi helyiségben foglalat
és izzó lesz az ideiglenes világítás céljára.
                        Dugaszoló aljzatok:                     Kapcsolók:
Konyha:                             5db                                   1db
Fürdıszoba:                      2db                                   2db
Nappali:                            4db                                   1db
Hálószoba:                       4db                                   1db
Elıszoba:                           1db                                   1db
Terasz, erkély:                  1db                                   1db
 
Egyéb választási lehetőségek
 
A vevőnek - az eladó hozzájárulásával - térítés ellenében saját tulajdonrésze kialakítását érintő változtatásra lehetősége van.
A változtatás azonban:
- Nem érintheti az épület külső megjelenését, szerkezeti rendszerét, nem lehet semmilyen engedélyköteles munka.
- Nem jelenthet minőségi visszalépést a közös önálló tulajdonrészek műszaki paraméreteinek és megjelenéseinek szempontjából.
- Nem érintheti a projekt megvalósításának időütemtervét, az azzal kapcsolatos szerződéseket, megállapodásokat és jogokat.

Külön választható termékek

(alapkivitelen kívül), térítés ellenében

- Laminált parketták
- Tervezettől eltérő méretű és megjelenésű padló és csempe burkolat
- Tervezettől eltérő színű elektromos szerelvények, (dugaljak, kapcsolók)
- Zuhanykabin
- Csaptelepek
- Lakás belső falfelületének színe
- Riasztórendszer
A vevő az adásvételi szerződését követő 30 napon belül, de legkésőbb az adott munkafolyamat előtt 10 nappal jelezheti változtatási igényét.
Az eladó nem köteles minden igényt kielégíteni, ha ezzel akadályozza a kivitelezés ütemét. Tervtől eltérő kialakítások elkészítését csak abban az esetben vállalja, ha az a pontban leírtaknak megfelel.
Ha az eladó hozzájárul a változtatáshoz, árajánlatot ad, mely tartalmazza az esetleges többletköltségeket bruttó áron.
Az eladó és a vevő a változásokról írásbeli megállapodást írnak alá, melyben a vevő vállalja az esetleges többletköltséget az eladó a szakszerű kivitelezést és a minőséget.
Határidőn túli változtatási igényt az eladó nem tud figyelembe venni.
A vevőnek egyeztetés nélkül nincs lehetősége saját beszerzéső anyagokat, illetve termékeket a kivitelezés során beépíteni, illetve beépíttetni.